Hogyan válasszunk gitárt?

2021.10.22

Zenei pályafutásunk első lépéseként az egyik legfontosabb dolog a jó hangszerválasztás. Így van ez az első gitárkiválasztásánál is, ami eleinte épp oly szórakoztató is lehet, mint amilyen demotiváló. A hangszerrel történő fokozatos ismerkedés ugyanis magával vonz számtalan próbálkozást, esetleges kudarcokat, további próbálkozást...és sajnos további kudarcokat. Épp ezért rendkívül fontos, hogy már az elején egy olyan hangszert válasszon, amit imád, amiért hajlandó lesz megküzdeni ezekkel a nehézségekkel. De mégis hogyan döntsünk már az elején jól? Üljön le, és próbálja meg hideg fejjel végig gondolni az alábbi néhány kérdést, amik majd segítenek Önnek tájékozódni a hangszerek végeláthatatlan tengerében.

Mire szeretném használni az adott gitárt?

Teljesen mindegy, hogy csak kiváncsiságból szeretné kipróbálni a zenélést, vagy már a kezdetektől fogva véresen komolyan veszi azt, eleinte ugyanis főként vasakaratra és egy olyan hangszerre lesz szüksége, ami kissé "elnézőbb" a hibákkal szemben. Az elektromos és klasszikus gitárok esetén szabad a pálya, nemcsak a hangzásuk remek, de még az ujjaival szemben is kíméletesek.

Milyen zenét szeretnék játszani a gitáromon?

A leendő gitárosok örök dilemmája ez. Amennyiben a monumentális hangerővel és gyilkos riffekkel tud inkább azonosulni, mindenképp az elektromos gitárt válassza. Ám ha közönségét bárhol és bármikor ámulatba szeretné ejteni, érdemes lehet az akusztikus és klasszikus gitárok közül mazsolázni. Mivel Ön tudja a legjobban, milyen zene babonázza meg a leginkább, a választást Önre bízzuk.

Mire kéne az egyes hangszereknél odafigyelnem?

Az akusztikus és elektroakusztikus gitároknál mindenképp érdemes számításba venni a faanyagot és a megmunkálás minőségét. Arról, hogy az egyes faanyagok, hogyan nyilvánulnak meg a hangzásban,itt olvashat. Ha az elektromos gitárra esett a választása, a már említett faanyagokon kívül érdemes még odafigyelni a hangszedőkre, ezekről itt olvashat.

Mégis mi szerint válasszak, ha még mindig nem tudok dönteni?

Próbáljon meg elgondolkodni kedvenc előadóin, dalain vagy műfajain, nézelődjön olyan hangszerek között, amiken ezeket szerezték. A rock zenészek általában az LP, STés T-model típusú gitárok teritóriumán mozognak, a sötétebb műfajok kedvelőinek az erősebb kimenetű hangszerek ajánlottak, az érzékenyebb népdalkedvelőknek érdemes az akusztikus gitárok vizeire evezni , a latinamerikai műfajok kedvelői pedig a klasszikus gitárokban találhatnak önmagukra. Vizsgálódjon figyelemesen és válasszon nagy gonddal.

Mik a legismertebb gitár márkák?

Amennyiben szeretné azonnal megcélozni az elsőosztályú minőséget, nyugodtan támaszkodhat a piacon fellelhető legnagyobb márkák referenciáira. Az elektromos gitárok esetében a Fender, Gibson az említésre méltó gigantikus páros, de nem feledkezhetünk meg a japán óriásról, az Ibanezről sem. Az akusztikus és elektroakusztikus gitárok legjobbjait a Martin, a LAG vagy a Takamine tudhatja magáénak, a klasszikus gitárok csúcsminőségét pedig a Yamaha képviseli.

Mekkora különbség van egy olcsóbb és egy drágább hangszer között?Rendszerint egész markáns különbség van közöttük. A drágább hangszerek ugyanis minőségibb fából, jobb alkatrészekkel készülnek olyan professzionális beállításokkal, amik lehetővé teszik a lehető legkényelmesebb játékot. Ezenkívül pedig MINDIG remekül szólnak. Az olcsóbb modelleknek mindig megvannak a maguk hiányosságai, amit azonban egy kezdő gitáros nem kell, hogy azonnal felfedezzen, a későbbiekben viszont valószínűleg el kell majd gondolkodnia egy jobb alternatíván.

Ha a jól bevált klasszikust szeretném választani, mit ajánlanának?

Minden gitár típusnak meg van a maga ikonja, mely meghatározza annak teljes fennállását. Amennyiben az abszolút klasszikussal szeretne kezdeni, nem fogjuk gátolni ebben. Az elektromos gitároknál ilyen a Stratocaster és Les Paul páros. Mindkettő nagyjából egy időben született, és még a mai napig is uralkodnak a többi elektromos gitár fölött. A Stratocaster egy élesebb, átütő hangzást kínál üveges karakterrel (mint pl. Jimi Hendrix , David Gilmour vagy John Frusciante), a Les Paul egy lágyabb karakterű modell, ám a kellő lökettel harapósabb, keményebb hangzásra is képes (gondoljunk pl. Zakk Wyldera, Jimmy Pagere vagy Slashre). Az akusztikus és elektroakusztikus modelleknél a Dreadnought a legendás név, melyet a Martin egyik modellje tett híressé. Hunyja be szemét, és képzeljen el egy akusztikus gitárt...igen, amit elképzelt, az épp egy Dreadnought modell. Gazdag basszusok, erőteljes hangzás, ezzel egyszerűen nem tud mellényúlni.

A klasszikus gitároknál főként a méretre érdemes odafigyelni, a forma ugyanis az esetek többségében ugyanolyan. Ezeket a hangszereket azonban több méretben is gyártják, felnőttek és gyermekek számára egyaránt, ezért tehát érdemes odafigyelni, nehogy a kicsomagolás után derüljön ki, hogy az ujja nem fér el a fogólapon. A felnőtt méretek többnyire a könnyen megjegyezhető 4/4-es jelölést kapják. Ezentúl pedig nem létezik majd más, csak Ön és a vadonatúj gitárja. Sose felejtsenek el egymásra hangolódni és gondoskodni egymásról, hiszen csak Önön múlik, hogy ez a történet hogyan folytatódik majd.

Készítsd el weboldaladat ingyen!